Szájápolás

Szájápolás gyermekkorban

Már az óvodásoknak is tudni kell!

Nem elég felnőtt korban el kezdeni a helyes szájápolást, már gyermekkorban meg kell tanulnia mindenkinek a szájápolás minden csinját-binját – hangsúlyozta Dr. Győrfi Adrienne a Semmelweis Egyetem docense. A megfelelő szájápolással tulajdonképpen az összes fogászati betegséget, mint pl. fogszuvasodás, fogágy betegség, meg lehet előzni. Már óvodás korban be kell gyakoroltatni a fogmosás helyes technikáját. Eleinte nem kell erőltetni a fogkrém használatát, ráérünk akkor, amikor a gyermek már tud öblíteni és köpni.

Minden szájápolási feladatot játékosan, pl. fogmanós, fogtündéres mesével, saját történettel vezessünk be, ösztönözzük és dicsérjük a kisgyereket. Nagyon fontos a személyes példamutatás. A gyermek korának megfelelő saját fogkeféjét, fogkrémjét és poharát könnyen elérhető helyre tegyük, hogy automatizmussá és igénnyé válhasson az étkezések utáni fogmosás. Lehetőleg minden étkezés után mosson fogat a gyermek!

A három percig tartó fogmosásra már most törekedjünk, homokóra és kisebb trükkök bevetésével. Használhatja a gyermek, a 2-6 éveseknek ajánlott illatos nyelű fogkefét, amely termékcsalád különböző szín- és illatkombinációban kapható. Az illatosított fogkefenyél szórakoztató élményként szeretteti meg a fogmosást, fokozza a fogmosási kedvet, készséget és képességet, megnövelve a fogmosással eltöltött időt.

A gyermek 8-9 éves koráig mi mossuk meg gyermekeink fogait (legalább este). Ügyeljünk a fluoridos fogkrémeknél, hogy a kisgyermek ne nyelje le a fogkrémet. Figyeljünk a 6 éves kor körül megjelenő hátsó őrlők kibújására, mivel ezek már állandó fogak lesznek.

A kisgyermek első találkozását a fogorvossal készítsük elő (még ha az óvodai csoporttal is történik), pl. fogorvos szerepjátékkal, vagy vigyük magunkkal saját fogorvosi ellenőrző vizsgálatunkra, ahol végig nézheti, hogy mi történik. Nagyon fontos, hogy az első találkozáskor, egészségesek legyenek a gyermek fogai, hogy ne maradjon kellemetlen emlék az esetleges fogászati beavatkozás miatt. Alakítsuk ki a féléves fogorvosi ellenőrzés rendszerét.

Amennyiben már probléma van a gyermek fogaival, készítsük fel a gyermeket, hogy a kezelés, fúrás fájhat, ennek ellenére nem szabad a fejet elkapni, hadonászni, stb. Kérjük meg a fogorvost, hogy mesélje el részletesen, hogy mi fog történni. Érezze a kisgyerek, hogy a szülő együtt érez vele. Dicsérjük meg bátorságát, világítsunk rá a rendszeres fogmosás fontosságára, nassolás, lefekvés előtti szörp elhagyására, hogy az ilyen kellemetlenségeket a jövőben elkerülhessük. Jutalomként vegyünk egy jópofa fogkefét, és ellenőrizzük rendszeresen a gyermek fogmosását, mivel a fogszuvasodás kialakulása és gyors előrehaladása különösen gyermekkorban jelent veszélyt. Ha baleset (törés, lazulás, stb.) miatt kell a fogorvost váratlanul felkeresni, az oda úton próbáljuk gyermekünket felkészíteni.

Fogorvosi ellenőrzésekkor, különösen ujjszopás/cumizás, szájlégzés, beszédhiba esetén beszéljük át a fogorvossal a fogszabályozás kérdését is, hogy kellő időben, megfelelő hatékonysággal korrigáltassunk, ha szükséges. A rendezett fogsor a tiszta kiejtéshez is elengedhetetlen. Ha fogszabályozót visel gyermekünk, még jobban hangsúlyozzuk a fogápolás fontosságát, mivel ezek a készülékek elősegítik a fokozott lepedék felhalmozódást.

Jegyezzük meg! A fogorvossal soha ne fenyegessük a gyermekeket!

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük